KRITIKA

Pánlatin őrjöngés és dúla-pop (Sziget 6. nap)

Hajni&Hugó
  |  2007. aug. 14 kedd

Este tíz felé a biztonságiak egymás után vezetik ki a kordonon átmászókat a Világzenei Nagyszínpad elõl. A tömeg õrjöngve táncol. Mellettem egymás nyakába másznak, és csápolva próbálkoznak a salsával.  Sergent Garciáék ezen az estén (is) puhára fõzték a közönséget.

Nagy zenekarral, énekesekkel, énekesnõvel, fúvósokkal, ütõsökkel, gitárokkal mutatták meg, hogyan is kell megszólalnia a latinzenének a 21. században.
Nyoma sincs esztrád prüntyögésnek, pálmafás szirupnak, vagy amit nálunk Tátrai Tibor - Szûcs Antal Gábor páros latinként hirdet,  idegesítõ gitárcincogtatásnak. Vérbõ zene ez, renyhe nosztalgia, naplementés érzelgõsség helyett érzelemgazdagság, életerõ, kirobbanó energia, szeretet, és tánc. Azaz az élet maga.
Sergent Garcia saját bejáratú stílusát a zenei sajtó salsamuffinnak hívja. Persze szó sincs szigorúan vett salsáról, (ez inkább errefelé a latin, vagy annak vélt táncoknak gyûjtõneve) Egyfajta összlatin, és összekaribi gyûjtõ, dél amerikai, kubai, afrokubai, jamaicai stílusok (son, bolero, reggae, merengue, ska) legjavának egybekelése, és önálló életre keltése. A  Tinariwen mellett ez is Sziget Koncertje esélyes. 

Precíziós hangkompozíciók, gyönyörûen súlyos gitárhangok, pazar látvány. A Tool hírnevéhez mérten nagyszabású elõadást mutatott be. Vagyis inkább élõ klippet. A tagoknak csak a kontúrjai látszottak (a NIN-nél ugyanígy, talán ez lehet a trend). Közönséggel semmiféle közvetlen kapcsolatfelvétel nem történt. Plusz magas a színpad, népes és távol van a közönség: szinte áthatolhatatlanul nagy a fal. Nem véletlen, hogy a legemlékezetesebb koncertek, általában a kisebb helyszíneken esnek meg. Kíváncsi lettem volna, hogy látvány nélkül a zene hogyan állt volna meg a saját lábán.

Így kezdõdött...

A délutáni verõfényben kissé visszahõköltem, amikor felpillantottam a Világzenei Nagyszínpadra. Tina Turnert láttam, amint szétvetett lábbal, fejét rázva latin zenét énekel. A kolumbiai/angol Sidedtepper énekesnõje tíz méteres távolságból is Tina Turnerként mutatkozott. Társait nem hasonlítottak ugyan globális sztárokra, de õk is nagy elánnal énekeltek drum&bass és más elektonikus alapokra. Mindig lehangoló dj-ket  nézni egy magas pult mögött. Ezt most szerencsésen oldotta a két énekesnõ és (a nõk által kissé elnyomott) énekes, akik mindent beleadtak hogy átsegítsenek a holtponton.

Délután hatkor kis híján fejen vágott egy hatméteres darus kamera a Pesti Est Színpadnál. Váratlanul jelent meg fölöttem, majd vad mozgásba kezdett. Többször el kellett kapnom a fejem, majd le kellett vetnem magam a földre. A kezelõ kinézett a kosárból, nevetve elnézést kért, és a  Boogie Mamma  frontemberére mutatott, aki le-föl ugrált a színpadról, futkározott a nézõk soraiban, földrefekvésre bírt több nézõt is, miután jó példával járt elõ. Mindeközben egyfolytában énekelt. Zubreczki Dávid a szarkasztikus szövegeirõl és nyugi-boogie (ska/pop/boogie) stílusáról nevezetes együttes szövegírója is egyben, és olyan fontos dalok szerzõje, mint a Mi adtuk az EU-nak a legjobb nõket. Önfeledt vidámság, móka, kacagás. Ja és a Boogie Mama hírlevele a felettébb sztórakoztató.

Nem a szuicid hangulatukról híresek a Lopunk koncertjei sem. Hammer Ferenc média-szociológus, az ELTE tanára mint mindig, most is öltönyben és nyakkendõben énekelte el a punk-történelem örökzöldjeit. Sex Pistols, Ramones, Clash, Dead Kennedys sorjáztak szünet nélkül a Bahia Sátorban. Tankcsapda koncert lévén szellõs nézõsereg elõtt kényszerítettek mozgásra minden odatévedõt. Credójuk létjogosultságát, miszerint felesleges új punk számok írásával görcsölni, amikor már úgy is megszülettek a legfontosabb alkotások, rendre bizonyítják. Hammer Ferenc néha kiszólt a beszólóknak, visszavideózta az õt felvevõket, grimaszolt. A gitárosok meglepõ erõvel és pontossággal zúzták végig a repertoárt. Ami a dobos kvalitásait figyelve nem annyira meglepõ.

Boszorkányként kezelik, bármit is jelentsen ez…De tényleg. A lapföldi õsanya kitárta szárnyait, majd hangja végig süvített a nézõtéren. Könnyen azonosulni lehetett az õsi ritmusokkal, sámáni erõkkel, mágiát hintõ samplerrel. Különös világ kerekedett ki a finn- és afrikai zene keveredésébõl meg egy csipetnyi elektronikából.
Gondolkodtam, kire emlékztet a sámándobot ütõ  Mari Boine, és rájöttem: leginkább egy bábához hasonlítható (három évvel ezelõtt voltam egy nemzetközi bábakonferencián és ott láttam ilyet), letisztult nyugalmat, erõt sugárzó asszony. Szóval akkor ezt nevezhetném akár dúla-popnak is?

Virtuozii Valahi. A Bukarest melletti cigány boszorkányok riogatta faluból érkezett zenekar nagy mulatságot csapot tegnap este a roma sátorban. Zenéjükre a magyar, szász és persze a román zene hatásai érezhetõek, kellõ könnyedséggel töltve. Kiváló zenészek, jó számok, mégis valami hiányérzetem támadt, lehet hogy a szaxofon túl éles és tiszta hangja (nem a megszokott kopott rezes) tette ezt. A szintetizátor megszólalása csak tovább növelte a távolságot.

Gyorsan tovább a Jazz Sátorba, hogy oda érjek a kimondhatatlan Étienne Mbappé-ra. Ilyen névvel bármi lehetséges, gondoltam, és lõn. Egy szemüveges feka állt a színpad közepén, sötét kesztyûben öthúros basszusgitárral a kezében, és olyan erõvel játszott, hogy izzott körülötte a levegõ. A közönség rég megvéve, ha azt mondaná, bontsák le a sátort, gondolkodás nélkül hozzálátnak. Funky-rock-afro alapú improvizatív örömzenét, a Sziget egyik legbarátságosabb és legszuggesztívebb muzsikáját játszott. Ezek szerint örömbõl is lehet vezetni a népet…

Maradtam a Jazz Színpadnál ahol következett az inkább soul/blues harmóniákat játszó Jackie Orszáczky. Az egykori Syrius, és Rákfogó alaptag még idõben (1973-ban) és Miklós néven disszidált. Mondjuk úgy, hogy érdekes hangzást lopott a majdnem megtelt sátorba, de amikor a mikrofon elé lépett Új-Zélandi születésû felesége, Tina Harrod, azonnal regiszterek és dimenziók milliói nyíltak meg. Hangja annyira telt és életteli, hogy csak csak a legnagyobb jazz/soul énekesnõkhöz (Aretha Franklin, Chaka Khan) lehet hasonlítani. A nélküle megszólaló számok nem hagytak mély nyomott. Talán csak József Attila: Tiszta Szívvel címû versének megzenésítése volt érdekes.
A megfontolt, letisztult koncert alatt a közönség nem engedett egy centit sem az elõre kiszemelt állóhelyébõl. Biztos nem vették észre, hogy ez nem helyjegyes, ülõs elõadás. Remélem nem gyûrõdött meg a ruhájuk és jót buliztak.

Hajni&Hugó 

Szólj hozzá mindehhez!BELÉPNI itt alul, REGISZTRÁLNI pedig itt tudsz.
A *bpkoncert.hu* szerkesztősége a hozzászólásokat kirívó esetekben szûri. Moderálási elveinket részletesen itt láthatod.

ok
[elfelejtett jelszó]

Kommentek

1.Entertainer Béla2007. aug. 17. 15:51
Ott voltam Manu Chaon, és az is lehetne simán a sziget koncertje. És azt is nyugodtan nevezhetném a 21. századnak megfelelõ latin zenének.
Azt meg egy kicsit túlzásnak tartom, hogy Tátrai-Szûcs kettõs gitárcincogtat. Vannak kevésbé sikerült zenéik, de latin gitárban õk az egyik legjobbak nálunk.

2.george sandi2007. aug. 16. 10:21
Dúla-pop, hát ez klassz. Nevezzük annak. :-)